A Medián igazolta azt, amit már régóta lehet tudni, vagyis, hogy az iskolázottság erősen összefügg a pártpreferenciával. Minél többet töltött valaki az oktatásban annál inkább az ellenzékhez húz.
Szerző(k): Szász PéterElmaradt a tanítás szerdán az összes montenegrói általános és középiskolában, valamint bezárták az óvodákat is azt követően, hogy 41 iskola kapott elektronikus levelet arról, hogy robbanószerkezetet helyeztek el az épületében - közölte a montenegrói közszolgálati televízió.
Szerző(k): Szász PéterHétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődik az idei érettségi vizsgaidőszak, amely során 1162 helyszínen, várhatóan mintegy 114 700-an érettségiznek - adta hírül az Oktatási Hivatal.
Szerző(k): Domokos LászlóA magyar iskolák két részre szakadtak, egy kisebbségük a finnországi szinten teljesít, míg nagy többségük szintje a harmadik világ színvonalához hasonlítható. Az elmúlt 12 évben működtetett centralizált irányítás rossz - derül ki az oktatáskutató szavaiból.
Szerző(k): Komócsin SándorBarbara Oakley szerint ha a megfelelő technikákat használjuk, nemigen van olyan dolog, amelyre ne lehetne átállítani az ember agyát. Az amerikai mérnökprofesszor A tanulás tanulása című kurzusa a világ egyik legnépszerűbb oktatási anyaga. Milliókat mozgat meg, hiszen az általa alkalmazott technikákat nemcsak az idegtudomány legújabb felfedezései, de kalandos életútja is alátámasztja. A Szegedi Tudományegyetemen előadásokat tartó professzor lapunknak nyilatkozott.
Szerző(k): Sasvári MarcellSzerbiában már az általános iskolás gyerekeknek is egyre több különórára van szükségük ahhoz, hogy pótolják, amit a gyenge oktatásban nem kapnak meg, ugyanakkor a szűlők úgy vélik, a pluszórákkal minden el van intézve.
Szerző(k): Komócsin SándorAz RTL Híradó riporterének nyilatkozó pécsi fizikatanár villanyszerelést tanul és szerszámokra gyűjt. Nem ő az egyetlen pedagógus, aki így tett Pécsett, négy másik kollégáról tud, akik villanyszereléssel is foglalkoznak. A tanári hivatásából nem tud megtakarítani, ezért keresett új munkát.
Szerző(k): Domokos ErikaÁprilis 20-án kezdődik és május 20-ig tart az óvodai beiratkozás - adta hírül az Oktatási Hivatal (OH). Jövő héten - április 21-22-én - tartják az általános iskolai beiratkozást is.
Szerző(k): Domokos László